fbpx

Bohócdokik a Szegedi Repülőnapokon

Bohócdokik a Szegedi Repülőnapokon! Hétvégén, a Szegedi Repülőtéren háromnapos légiparádén nagyszabású programsorozat várta a repülés szerelmeseit. A repülőnapokon a légi csodák mellett részt vett a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata is. A koraőszi repülőnapok teljes ideje alatt szeretettel várták a kicsiket és nagyokat a Bohócdoktor-standon a vidám gyógyítók.
A péntek délelőtt elsősorban a legkisebbekről szólt. Előzetes regisztráció alapján óvodai és iskolai csoportok vetélkedőjét rendezték meg a Szegedi Repülőtéren, ahol a dokik vezetésével a gyermekek sorversenyeken mérhették össze tudásukat.

 

 

Ebben az évben, adózva Szent Györgyi Albert születésének 125 éves évfordulójának, a játékok az Ő munkásságához is kapcsolódtak. Több állomáson ügyességi, sport és szórakoztató vetélkedő zajlott, kacagással, mókázással. Volt váltófutás és „főzés” paprikával, futás bőrönddel a repülőhöz, repülőröptetés.
Szombaton fergeteges játszóházzá alakították a standjukat a bohócdokik.
Kézműveskedtek, pecáztak, repülőt röptettek, óriás buborékokat készítettek a gyerekekkel. Közösen színezték a Szent Györgyi Albert „Vöcsök” nevű repülőmakettjét is, mely alkotásokból spontán kiállítás nyílt a repülőnapon.

 

Vasárnap – az országban egyedülállóan – a jótékonysági Alapítvány a Fogyatékosok Nappali Intézményéből olyan fogyatékkal élő fiatalokat is vendégül látott, akik ezáltal különleges élményekkel gazdagodhattak. A családoknak rengeteg plusz kiadással jár egy speciális nevelési igényű gyermek felnevelése a mindennapokban. Ilyen programokat nem tudnak biztosítani a családi kasszából, ezért nekik ez a kikapcsolódás óriási impulzust jelentett. Besenyei Péter pilóta bemutatóját nem csak az égen láthatták a gyerekek, hanem életre szóló élményként a műrepülő pilótával kezet is foghattak.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2018.09.14.