fbpx

Ha május, akkor gyermeknap!

A Rotary Club Szeged-Tisza és a Karitáció Alapítvány csodálatos együttműködésének eredménye a vasárnap Szegeden megrendezésre került Fergeteges jótékonysági gyermeknap – Alma Együttes koncerttel. Ötszáz boldog gyermek kacaja töltötte be a az Ifjúsági Ház nagytermét.
A két alapítvány összefogása eredményeként kétszáz hátrányos helyzetű gyermek is felejthetetlen élménnyel térhetett haza.
A kicsik és nagyok körében is kedvelt Alma együttes koncertje előtt és után minden gyerkőc megtalálta a kedvére való programot!
A Bohócdoktorok közreműködésével játszóházzal egybekötött kézműves foglalkozás továbbá lufihajtogatás, csillámtetoválás szórakoztatta a családokat és a gyermekeket a közös játszódélutánon.

Mindkét alapítvány fő célkitűzései között szerepel a nehéz sorsú gyerekek felkarolása, ezen a vasárnapon is ennek a célnak szentelték önkénteseik közös erejüket.
Minden gyermek megérdemelné a gyermeknap varázsát, reméljük, ez a játszóházi élmény teljesebbé tehette hétköznapjaikat.

Együtt csodákra vagyunk képesek!

A nevettetők rendelése kórházakban, rendelőintézményekben, otthonokban, játszóházakban ingyenes.
Éppen ezért is fontos a társadalmi megbecsülésként felajánlható adó 1%.
Kérjük, hogy kísérje figyelemmel az alapítvány tevékenységét, programjait, működését!

Facebook oldal:https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

További képek megtekinthetőek a Galériában

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2019.05.13.